A Naptól nagy távolságra induló űrszondák áramellátása a napfény kis intenzitása miatt napelemekkel már nem megoldható, ezért az ilyen "mélyűri" szondákra radioizotópos termoelektromos generátort (RTG) szoktak építeni, melyekben egy hengeres termolelem van, aminek belső "meleg oldalára" egy, a saját radioaktivitása miatt hőtermelő testet tesznek, a termoelem henger külső "hideg oldala) pedig egyszerűen a "kéznél lévő"\(\approx-270\ \mathrm{{}^\circ C}\) hőmérsékletű világűrhöz kapcsolódik hűtőbordákkal (a képen a szonda bal oldalán a nagy fekete henger, rajta a hővezető lemezekkel). Az RTG-k leggyakoribb hőforrása a mesterségesen előállított 238-as tömegszámú plutónium.
a) Mekkora átmérőjű tiszta \(^{238}\mathrm{Pu}\) golyó vízbe lógatásával lehetne ugyanolyan gyorsan felforralni teafőzéshez a vizet, mint ahogyan egy tipikus, \(2000\ \mathrm{W}\)-os konyhai vízforraló teszi? (Az elképzelést irreálissá tevő körülményekkel ne foglalkozzunk, nevezetesen hogy a plutónium gyúlékony és mérgező nehézfém; az alfa-bomlását követő gamma-sugárzás miatt óriási dózist jelentene egy ilyen vízforraló szerkezetnek még egy rövid használata is, valamint hogy ebből az izotópból egyetlen font, azaz kb. \(45\ \mathrm{dkg}\) előállítása kb. 4 millió USD-ba kerül).