Mikola verseny 2012., 3. forduló 10. osztály gimnázium 3. feladat 5962



Vízszintes irányú elektromos térerősség vektorral jellemezhető, homogén elektrosztatikus mezőt hozunk létre. Az elektromos térerősség nagysága akkora, hogy az erőtérben magára hagyott pontszerű töltés a függőleges iránnyal \(45^\circ\)‑os szöget bezáró pályán mozog. Ebben az elektrosztatikus térben az \(m\) tömegű, előző pozitív ponttöltést elhanyagolható tömegű,  \(L\) hosszúságú, vékony, merev, szigetelő pálca végéhez rögzítjük. A pálca másik végét egy rögzített, vízszintes tengelyhez csuklószerűen csatlakoztatjuk, mely körül az súrlódásmentesen elfordulhat. A pálcát, az ábra szerint, vízszintes helyzetig kitérítjük, majd magára hagyjuk.

a)  Határozzuk meg a kicsiny test maximális sebességét!

\(v_{\mathrm{max}}=\sqrt{2(1+\sqrt{2})gL}\)

b)  Mekkora lesz ebben az állapotban a pálcában ébredő erő?

\(K=(2+3\sqrt{2})mg\)

c)  A pálca milyen állapotában áll meg először a test?

Ebben a rendszerben a munkatételből (energia‑megmaradásból) következik, hogy a test a megállás pillanatában a kiindulási helyzettel megegyező magasságba kerül, azaz a rúd összesen \(270^\circ\)‑kal fordul el. Ez azt jelenti, hogy a pálca az eredeti rendszerben függőlegesen áll meg először.

d)  A mozgás során a pálca mely helyzetében lesz a pálca feszültségmentes?
(Útmutató: $\sin{\! {}^2 x}+\cos{\! {}^2 x}=1,\ \sin{2x}=2\sin{x}\cos{x}$)

Pálfalvi László, Pécs



Két eset létezik:

\(\varphi_1=16,87^\circ\)

\(\varphi_2=253,13^\circ\)