Edmond és Hortenzia egy 2 m hosszú, 15 kg tömegű kanapét cipelnek a végeinél fogva. A kis Lipót azonban huncut módon felül a kanapéra, Hortenziától 1,2 m-re. Lipót súlya 220 N.
Mekkora erővel kell tartania a kanapét Edmondnak és Hortenziának, hogy tovább tudják vinni (Lipóttal együtt)?
Edmondnak 207 N, míg Hortenziának 163 N nagyságú erővel kell tartania
A következő ábrán feltüntettem a kanapéra ható erőket. (A szereplőket az átláthatóság kedvéért nem rajzoltam oda)

Itt ha az E ponton átmenő tengelyre felírjuk a forgatónyomatékok egyensúlyát (tehát, hogy erre a tengelyre a forgatónyomatékok összege 0), akkor (figyelembe véve, hogy a két nehézségi erő negatív, a Hortenzia által kifejtett erő pedig pozitív irányba forgat) a következő egyenletre jutunk:
\[2\ m\cdot F_H-1\ m\cdot150\ N-0,8\ m\cdot220\ N=0\]
Ebben az egyenletben csak \(F_H\) (a Hortenzia által kifejtett erő) ismeretlen, megoldva az egyenletet \(F_H=163\ N\)-t kapunk eredményül. Ezután a kanapéra ható erők eredőjére írhatjuk fel, hogy az is 0, vagyis
\[F_H+F_E-220\ N-150\ N=0\]
Ebből az egyenletből \(F_E\)-re 207 N adódik.