E 2012. okt. 29. E 2. 7529

Három esszétéma közül kell választania egyet (az alábbi az egyik). Fejtse ki másfél‑két oldal terjedelemben, összefüggő ismertetés formájában! Ügyeljen a szabatos, világos fogalmazásra, a logikus gondolatmenetre, a helyesírásra, mivel az értékelésbe ez is beleszámít! Mondanivalóját nem kell feltétlenül a megadott szempontok sorrendjében kifejtenie.

A Lorentz-erő szerepe a mozgási indukció jelenségének értelmezésében

    

Lorentz, Hendrik Antoon (1853‑1928), holland fizikus a leideni egyetemen tanult matematikát és fizikát. Széleskörű munkásságából kiemelkedik az anyag róla elnevezett elektronelmélete, a Zeemaneffektus elméleti magyarázata, a relativitáselmélet előkészítése. Lorentz a századforduló méltán egyik legnépszerűbb és legnagyobb tekintélynek örvendő fizikusa, bár mind a relativitáselmélet Einstein által adott értelmezésével, mind a Planck‑féle kvantumelmélettel szemben igen nehezen adta fel tartózkodó magatartását.

(Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete)      

Mutassa be a mágneses térben az áramjárta vezetőre és a pontszerű mozgó töltésre ható Lorentz‑erőt!

Ismertesse a mozgási indukció fogalmát!

Mutassa be a Lorentz‑erő segítségével a homogén mágneses térben mozgatott rúdban indukálódott feszültség létrejöttének folyamatát!

Mutassa be a rúd mozgatásával indukált feszültség kialakulásának feltételeit a fellépő Lorentz-erő segítségével a rúd helyzetének, mozgásirányának elemzésével! Ismertessen egy példát, melyben a mozgatás hatására tartósan indukált áram folyik egy áramkörben!

Mutassa be az előbbi áramkörben a Lenz‑törvény megnyilvánulását!

Értelmezze a Lenz‑törvényt az energiamegmaradás elvének alapján!

A Lorentz‑erő bemutatása:

2 + 2 pont

(Képlet, rajz, leírás egyaránt elfogadható.)

A mozgási indukció definíciója:

1 pont

Az indukált feszültség kialakulásának magyarázata mágneses térben mozgatott egyenes vezető esetén:

3 pont

(Megfelelő rajz is elfogadható.)

A mozgási indukció során indukálódott feszültség létrejöttének feltételei:

2 + 2 pont

A sebességvektor és a mágneses tér egymáshoz viszonyított irányának bemutatása (2 pont),

a vezető helyzetének értelmezése (2 pont) a Lorentz‑erő irányának bemutatásával.

(Ha a vizsgázó indoklás nélkül csak annyit állapít meg, hogy az indukció feltétele, hogy a Lorentz‑erő töltéseket válasszon szét, összesen 1 pont adható.)

Mozgási indukcióval fenntartott áramköri áram bemutatása egy példán:

2 pont

A Lenz-törvény bemutatása az előző példa kapcsán:

3 pont

A Lenz-törvény és az energiamegmaradás elve közötti kapcsolat megfogalmazása:

1 pont

Összesen: 18 pont