Három esszétéma közül kell választania egyet (az alábbi az egyik). Fejtse ki másfél‑két oldal terjedelemben, összefüggő ismertetés formájában! Ügyeljen a szabatos, világos fogalmazásra, a logikus gondolatmenetre, a helyesírásra, mivel az értékelésbe ez is beleszámít! Mondanivalóját nem kell feltétlenül a megadott szempontok sorrendjében kifejtenie.
Einstein munkássága
„Hiábavaló kísérleteim, hogy a hatáskvantumot valamiképpen belehelyezzem a klasszikus elméletbe, több éven át elhúzódtak, és igen sok munkámba kerültek. Néhány kollégám valami tragikusat látott ebben. Nekem más a véleményem. Számomra ugyanis a nyereség, melyet ez az alapos feltárás hozott, annál értékesebb volt.”
(Max Planck: Válogatott tanulmányok)
Mikor és hol élt Einstein?
Miért kapott Nobel‑díjat?
Ismertesse a fényelektromos jelenséget!
Hogyan értelmezte Einstein a fényelektromos jelenséget?
Ismertesse a fotocellával végzett méréseket, mutassa be a mérési eredmények magyarázatát!
Leírásában térjen ki arra, hogy a fény mely tulajdonságaitól függ és melyektől független a kilépő elektronok sebessége!
A $1.$ és $2.$ ábrán egy fotocella áram–feszültség karakterisztikáját ábrázoltuk 3‑3 különböző fényforrás esetén. Milyen tulajdonságukban térnek el a fényforrások a két esetben?

Mit jelent az Einstein‑féle tömeg‑energia egyenértékűség?
Írja föl az egyenértékűséget kifejező egyenletet!
Mutassa be az \({}^{235}\mathrm{U}\) atommag felépítése és tömege kapcsán a tömegdefektus jelenségét!
Ismertesse, hogy hogyan alkalmazható a tömeg‑energia egyenértékűséget kifejező összefüggés az atommag kötési energiájának meghatározására!
A közelítő évszám és a helyszín megadása:
2 pont
(Elegendő az évszázad meghatározása, s élete egy helyszínének megadása.)
A Nobel-díjas felfedezés megadása:
1 pont
A fényelektromos jelenség értelmezése.
A fényelektromos jelenség ismertetése:
1 pont
A fotocellával végzett mérés kvalitataív értelmezése:
5 pont
(A mérési elrendezés értelmezése, a frekvenia szerepe, a fényintenziás szerepe, a kilépő elektronok számát és sebességét befolyásoló tényezők.)
Az $\mathit{1.}$ és a $\mathit{2.}$ grafikon értelmezése:
2 + 2 pont
A tömeg–energia-egyenértékűség bemutatása:
1 pont
A tömegdefektus fogalmának bemutatása:
1 pont
A kötési energia fogalmának bemutatása:
1 pont
A tömegdefektus és a kötési energia kapcsolatának bemutatása:
2 pont
Összesen: 18 pont