A fényelektromos jelenség

7670

1887-ben Hertz állítot elő elsőként elektromágneses hullámokat rezgőkörrel. Az előállított hullámai a vevőberendezésként szolgáló dróthurok szikraközében szikrákat (kisüléseket) keltettek, ezzel mutatta ki a létezésüket.

Hertz azt tapasztalta, hogy a szikrák kialakulását elősegíti, ha a szikraközt UV-sugárzás éri (amit akkoriban úgy állítottak elő, hogy az ívlámpa fénye a látható tartományú komponensek mellett ultraibolyát is tartalmazott).

A felfedezés hatására sokan elkezdték vizsgálni a jelenséget. 1888-ban Hertz asszisztense, a szintén német Hallwachs szigetelőállványon lévő, negatívan töltött cinklemezhez elektroszkópot csatlakoztatott, ami folyamatosan mutatta, hgy mennyire töltött a lemez. Száraz levegőben nagyon lassan süllyedt az elektroszkóp mutatója. Azonban ha a cinklemezt UV-sugárzás érte, akkor nagyon gyorsan elvesztette a töltését. Ha a fémlemez pozitívra volt töltve, akkor z UV-sugárzás nem csökkentette a töltését. Látható fénnyel (azaz UV-komponens nélküli sugárzással) az immár Hallwachs-effektusnak nevezett jelenség nem lépett fel, sem pozitív, sem negatív lemez esetén, még nagyon nagy fényerő (sugárzási intenzitás) esetén sem. Ez érthetetlen volt, hiszen a nagy fényerő nyilvánvalóan sok energiát hordoz.