"A tanítással különben van bajom, mert rájöttem, hogy butítjuk a gyerekeket azzal, hogy tanítókat adunk nekik. Mert tulajdonképpen azt mondjuk nekik, hogy
- Itt van egy nyelv, itt van egy szakma, itt van egy könyv, de te túl hülye vagy ahhoz, hogy magadtól megtanuld. Majd ÉN megtanítom neked, hogy mi van a könyvben.
Ez egy... ez egy lebutítás! A legjobb tanítók énszerintem azok, akik semmit nem tudnak arról, amit a gyerekeknek meg kell tanulniuk. A gyerekek kíváncsiak, mint te vagy. Tudni akarnak. És akkor ŐK felfedeznek mindenfélét. Szükségük van egy felnőttre, szükségük van valakire, aki nyílt szívű, odafigyel rájuk, és örül mindennek, amit ők felfedeznek. Tehát minél kevesebbet tudok, annál jobban örülök, amit te hozol nekem. És csak erre van szüksége egy gyereknek. Hát majd én is örülök annak, amit, akik a mi iskolánkba járnak, fölfedeznek."
Feldmár András
[netfizika vélemény: Csak meg ne tudják mindezt a világ pénzügyminiszterei, mert akkor a tanárképzésre és az iskolákra költött pénzeket azonnal kihúzzák a költségvetésből!... ]
"Én azt mondom, hogy az információt könnyű megkapni. Főleg most; az interneten majdnem minden információt meg lehet találni. Tehát egy tanárnak, egy tanítónak nem kell információt átadnia. Ez butítja azokat, akiknek beszél. Mint hogyha az ember azt mondaná, hogy
- Nélkülem ezt nem tudod megtalálni. Nélkülem ezt nem tudod megemészteni.
Ami egy sértés. Egy jó tanár modellezi, hogy milyen izgalmas találni információt; milyen izgalmas rájönni valamire. Amikor én tanítottam, akkor mindig azt tanítottam, amit éppen én tanultam. Nem azt, amit már tudtam. Hogyha én arról beszélnék, amit már tudok, az unalmas lenne. De ha arról beszélek, amit éppen most tanulok, amit éppen most fedezek fel, az izgalmas.És amire a tanulónak van szüksége, az az, hogy amikor ő rájön valamire, akkor legyen valaki, akivel ezt megossza, és akit ez érdekel. Tehát egy jó tanítómestert mindig érdekli az, amit a tanuló fölfedez. Tehát a tanárnak a célja az nem az, hogy tanítson, hanem hogy élvezze a tanulást a tanulókkal."
Feldmár András
[netfizika vélemény: Egyrészt valóban:
- A frissen megszerzett tudás különösen izgalmas, ezért arról beszélgetni a tanár és diák számára is nagyobb élmény.
- Ha egy tanár tevékenysége csupán annyiból áll, hogy szakmai információkat ad át, az elég sivár tanári teljesítmény.
- A tanár tényleg ne csak átadjon (kész) információkat, hanem segítse hozzá a diákot, hogy az maga találjon meg valamit, maga jöjjön rá dolgokra, és a tudás megszerzésének élményére ráérezzen, ami majd újabb megismerésre fogja őt serkenteni.
- Az is fontos, hogy a tanárt érdekeljék a diákjai próbálkozásai, projektjei, és abban legyen segítőtárs, hiszen egy diák a maga által elvégzett (például fizika, kémia) kísérleteit jó eséllyel nem tudja megbeszélni a szüleivel, testvéreivel, barátaival, mert nem értenek hozzá. Ehhez jól jön egy, a témában jártas valaki, például egy tanár.
- A tanár élvezze az együttlétet a tanulókkal.
Ugyanakkor:
- Bár az interneten nagyon sok informáió elérhető, de a tapasztalatok szerint a fiatalok képessége, hogy megtalálják a nekik szükséges információt, meglepően alacsony szinten van. Tehát ezt a képességet is valakinek fejlesztenie kell a diákokon. De vajon ki, ha nem a tanár?
- Természetesen mindenre rá lehet(ne) magunktól is jönni, mindent újra fel lehet(ne) fedezni. Csakhogy ehhez elképesztően sok időre és energiára lenne szükség. Az emberiség talán legnagyobb vívmánya, hogy képes átadni gyorsan olyan tudást, amit elődeinknek akár évszázadokig tartott összerakni, kiizzadni. Nyilván nem jó, ha egy tanóra csak abból áll, hogy egy tanár "átad" információkat. De hatékonytalan oktatás lenne, ha teljesen kiiktatnánk az információátadást, amit ráadásul a diákok igényelnek is, hisz ők is szeretnek hatékonyak lenni. Mert jól tudják, hogy nincs korlátlan mennyiségben idejük, energiájuk. Talán a leendő sebészeket úgy lenne helyes anatómiára oktatni, hogy "Na, itt van nektek egy-egy hulla, fedezzétek fel, mi minden van benne!"? A tanítás lényege, hogy a tudás minél kevesebb idő, energia ráfordítás révén épüljön fel a diák fejében, a tanítás művészete pedig, hogy mindeközben a diák ne érezze úgy magát, mint akit megerőszakolnak, hogy ezt a sok mindent "belegyömöszölik a fejembe". De hát hogy is láthatná a tanári szakma lényegét, pláne művészi magasságait egy olyan ember, aki soha életében nem tanárkodott?
- Az iskola sok funkcióval rendelkezik, ezek közül az egyik, hogy keretet ad a diák időtöltéséhez, és megmutat, esetleg megszoktat bizonyos mintákat. Persze a diákok nagyon sokfélék, így aztán vannak teljesen önálló diákok is, akiknek semmi szükségük, hogy az iskola strukturálja az ő idejüket, mert eleve ambiciózusak, célratörők, elhivatottak és kitartók. De a diákok többsége nem nagyon tudja beosztani az idejét, hatékonyan megszervezni a napjait, ráadásul motivációs problémákkal is küzd: nem tudja, mihez kezdjen a saját életével. Természetesen a külső, "rákényszerített" strukturálás nem hozza el a végcélt, ami ugye az, hogy a diák jusson el arra a szintre, hogy képes legyen önállóan, belső motivációból, örömmel és hatékonyan tevékenykedni. De ha addig, amíg még nincs ezen a szinten, addig csak céltalanul telnek el az évei, azzal nem megy sokra. Sok diák számára előnnyel is jár, ha be kell mennie valahová, és ott mondjuk valami ismereteket fog (most a legegyszerűbb esetné maradva) "hallgatni". Ugyan megtehetné, hogy ehelyett elolvassa a saját puha ágyában azt a részt a tankönyvből, de legyünk őszinték: ha rábízzuk a diákra, hogy oszd be a napodat, akkor nagyon sokuknak kifolyna az idő a kezéből. Érdekes tény, hogy még a Summerhill School-ban, ahol semmilyen tanóra nem kötelező, tehát a diákok megtehetik, hogy soha nem mennek be a tanórákra, még ott is vannak tanórák, amiket szakképzett tanárok tartanak. És Finnországban, ahol a merev tantárgyi követelmények helyett nagyrészt a tanárra bízzák, hogy mit csinál a tanóráin, még ott is magasan képzett szaktanárok tartják az iskolai órákat.
- Ha egy tanár mindig azt tanítaná, amit ő épp most tanult, akkor az ő gimnazista diákjait garantáltan nem vennék fel semmilyen egyetemre (nemcsak Magyarországon, hanem más országokban sem). Ha valaki - ahogy Feldmár - ilyen mértékben tudomást se vesz a saját környezetéről (érettségi-felvételi rendszer), ennyire nem látja világosan a helyét és feladatait, akkor az súlyos személyiségzavar. Mármint felnőttkorban, hiszen egy kiskamasznál mindez még természetes életkori sajátság. Egy tapasztalt pszichológus szájából azonban riasztó. Feldmár - elmondása szerint - amikor tanított, mindig a friss megvilágosodásait tanította. Ilyesmit azonban csak akkor engedhet meg magának egy tanár, ha a diákjainak nem kell megfelelniük semmilyen külső értékelésnek, tudásfelmérőnek. Igencsak ritka tanári szituáció az ilyen.
- Feldmár számára unalmas lenne egy régóta tudott dolgot tanítani. Szerencsére sokfélék vagyunk, és vagyunk jó néhányan, akik számára egyáltalán nem unalmas évről-évre megtanítani a tantárgyuk "rég ismert" tananyagát. Az ilyen személyiségtípusú emberekből lesznek azok a tanárok, akik szeretnek tanítani, örömmel csinálják azt. Szerencsére Feldmár anno nem a tanári pályát választotta, ezzel nem tette tönkre sok ezer diák iskolai éveit, hiszen ha a tanár unja a saját óráját, az biztosan szörnyű lesz a diákjainak is. Pszichológusként lehetne azért annyi rálátása a világra, hogy nem helyes a saját személyiségvonásait rávetíteni minden emberre, és ennek tükrében megítélni a dolgokat. Feldmár könnyen arcoskodik, mert szerencsére az oktatásrendszer nem olyan felelőtlen és végiggondolatlan, mint ahogy az neki tetszene. Úgyhogy szívesen kiraknám Feldmár András arckifejezését, amint vakbélgyulladás gyanúval bevinné őt a mentő egy kórházba, és az ügyeletes sebész közölné vele: "Tisztelt Mester, én egy olyan, az Ön előadásai által inpirálódott, szuper orvosi egyetemre jártam, ahol a tanárainkat untatta volna, ha régóta tudott dolgokat kellene átadniuk a diákjaiknak, így ott senki se volt, aki megtanította volna nekem, hogy hogyan kell vakbélműtétet végrehajtani. Viszont az unalmas vakbélműtét helyett most szívesen elmesélem magának, hogy milyen fantasztikus élményem volt az imént: egy fémdarabot kellett kioperáltnom egy vállízületből, és képzelje, úgy sikerült végül kiszednem, hogy...".