A legenda szerint az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen esett meg, egy írásbeli fizika vizsgán.
A feladatban le kellett írni, hogyan mérhető meg egy felhőkarcoló magassága egy barométer segítségével.
Az egyik hallgató válasza ez volt:
- Fogunk egy hosszú zsinórt, hozzákötjük a barométer tetejéhez, majd a barométert lelógatjuk a felhőkarcolóból. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.
Ez a magyarázat azonban a vizsgáztatót feldühítette, így a vizsga nem sikerült. A diák azonban nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy bár a válasz helyes volt, ám semmiféle fizikai ismeretet nem tükrözött. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, a fizikai ismeretek birtokában van. A hallgató öt percig szótlanul ült, a homlokát ráncolva gondolkodott. A vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő. A diák ekkor megszólalt, és megjegyezte, hogy annyiféle magyarázatot tud, hogy nem tudja kiválasztani, melyiket is adja elő. A biztos nógatására aztán belekezdett:
- Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Mérjük a földet éréséig eltelt időt, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a \(\displaystyle h=\frac{1}{2}gt^2\) képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából. Ehelyett abban az esetben, ha süt a nap, megmérhetjük a barométer magasságát, és az árnyékát. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is. De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a \(T=2\pi\sqrt{\frac{\ell}{g}}\) képletsegítségével kiszámíthatjuk a kért magasság értékét. Vagy, ha esetleg a felhőkarcoló rendelkezik tűzlétrával, akkor megmérhetjük, a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt. De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg. Itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb módszer a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: 'Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert'.
A történet csattanója az szokott lenni, hogy ezt a renitens diákot Niels Bohr-nak hívták, aki a mai napig az egyetlen Nobel-díjas dán fizikus.
[netfizika vélemény: Egy több, mint 100 évvel ezelőtti eseményről, melyről semmiféle tárgyi bizonyíték nem maradt fenn, lehetetlen megállapítani, hogy megtörtént-e. Mindenesetre a sztori hitelességét erősen megkérdőjelezi, hogy az egyetemi fizika oktatásban mindig nagy jelentőségű a hibák keresése és becslése. Márpedig a sztoriban szereplő sziporkázó hallgató ötletei ebből a szempontból egyenesen pocsékak. Az első ötleténél, melyben a fentről ledobott barométer esési idejét méri meg, a légellenállás jelentősen módosítja az esési időt, nem beszélve arról, hogyan indítjuk el a lenti stoppert pont akkor, amikor a felhőkarcoló tetejéről ledobjuk a barométert. Egy másik ötletében hiába mérnénk meg a gravitációs erőt a felhőkarcoló alján és tetején nagy pontossággal (az eltérés nagyon-nagyon kicsi, de akkoriban az Eötvö-ingákkal már kimérhető volt), hiszen a kis ingák lengésideje 1905. környékén, amikor Bohr egytemista volt, a kor méréstechnikai színvonalán egyszerűen ugyanakkorának adódott volna. Az árnyékos ötlet sem kivitelezhető, hiszen a felhőkarcoló árnyékának végpontja feltehetően a felhőkarcoló tetején lévő kimagasodásé, de azt, hogy ezen kimagasodás vetülete lent, a talaj síkján hol van, azt nem tudjuk, így nem tudjuk meghatározni az árnyék hosszát. Tehát a sztori inkább egy bugyuta tanmese, ami azt a szereotípiá próbálja erősíteni, miszerint az iskola kártákony képződmény, mert mindenáron kiöli a kreativitást szegény diákokból, és hogy a tanárok mindig csak a saját maguk által "leadott" sablonos válasz visszaböfögését várják el és fogadják el.]