Az elektromos és a mágneses jelenségek között nagyon sokáig nem sikerült kapcsolatot találni. Aztán 1820-ban egy dán fizikus elvégezte a róla elnevezett Ørsted-kísérletet (ejtsd: örszted).
Fogott egy iránytűt, mely a Föld mágneses mezeje hatására beállt észak-déli irányba. Ezután az iránytű fölött kifeszített egy fémdrótot, méghozzá az iránytű által mutatott észak-dél irányban, tehát az iránytűvel párhuzamosan. Amikor erős áramot vezetett a kifesztített drótba, az iránytű elfordult, ezzel egycsapásra "egyesültek" az elektromosság és a mágnesség jelenségkörei elektromágnességgé:
Tudománytörténeti érdekesség, hogy Ørsted korábban többször elvégzett egy hasonló kísérletet, de nem sikerült effektust kimutatnia. Ugyanis mindig olyan helyzetben feszítette kis az iránytű közelébe a drótot, hogy azok kezdetben (még áram nélkül) merőlegesek legyenek egymásra. Ezért az iránytű eleve úgy állt, amilyen helyzetebe a drótban folyó áram mágneses mezeje majd befordítaná (talán az járt Ørsted fejében, hogy az áram maga körül valamiféle "áramirányú", azaz a dróttal párhuzamosan futó mágneses mezőt hoz létre). Egy alkalommal végül kipróbálta úgy is, hogy kezdetben a drót és az iránytű párhuzamosak voltak, és a drótban áramot folyatva az iránytű új irányba kezdett állni (nagyjából a drótra merőlegesen). Egyből kipróbálta, hogy ellentétes irányú áram esetén mi történik, és az iránytű az előzővel ellentétes irányba fordult el.