"A pedagógus kollégáink a '70-es, '80-as években, abban a szado-mazo kultúrában szocializálódott, ahol szenvedni kellett az eredményért, ezt tanulták meg, és a nagyobbik részük - tisztelet a kivételnek - ezt adja tovább. Tehát az önmagában még nem elég, ha a diák tud, hanem szenvedjen is érte.
A 70-es évek módszereivel zajlik az oktatás:
- a jó magatartás az nagyon fontos, az egy kiemelt érték, a fegyelem
- a diákoknak mindig dolgozniuk kell; értelmetlenül is
- a családi háttere a gyereknek meghatározó, tehát a jó származású gyerekeknek nem lehet rossz osztályzatot adni
- haladni kell a tananyaggal előre, mindig; sokat kell tanítani
- az, ha láthatóan nem értik, az nem baj; az az ő bajuk (a diákoké)
Szenvedés és munka, miközben a diákok a külvilágban már másképp tanulnak, és nem értik, hogy miért kell szenvedniük. A rendszerváltás óta az emberek már nem túlélni akarnak; történt egy kultúraváltás a normál életben: megpróbálnak (nehezen megy nekünk, magyaroknak, de) megpróbálunk boldogabbak lenni, tehát az életet élni. Az iskola, az még a régi, az túlélésre tanít. Ez ütközik, ez a két világ."