Milyen (a fizikával kapcsolatos) szakmai hibát fedezhetünk fel a megnyilatkozásban?

Newton I. törvénye, más néven a Galilei-féle tehetetlenség törvénye:

• nem nyugvó testekre vonatkozik (hanem olyan testekre, amikre nem hat semmilyen erő; legyen az akár nyugvó, akár mozogó)
• nem arról szól, hogy hogyan lehet a testeket "kimozdítani" a nyugalmi állapotukból, hanem hogy milyen lesz a mozgásuk, ha nem hat rájuk erő
• (és, ha már egy fizikatanulásos honlapon vagyunk: Newton I. törvénye csak inerciarendszerekben érvényes; de ilyen fokú precizitást semmiképp nem kell számon kérni egy motivációs előadástól)

A Provident gyorskölcsöncég egykori menedzsere mentségére legyen mondva, hogy a tankönyvekben a tehetetlenség törvényét úgy szokás "beleverni" a diákok fejébe, hogy:

"Minden test megőrzi sebességét (nyugalmi állapotát vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását), amíg egy másik test által rá kifejtett erőhatás meg nem változtatja azt (mármint a sebességét)."

Vagyis pedagógiai, értelmező szándékból szokás belevenni azt az esetet is, amikor már hat erő a testre, bár a tehetetlenség törvénye nem erről szól. Ez egyébként egy gyakori, értelmezést segítő technika, például a "hajadon" kifejezést úgy lehet könnyen elmagyarázni, hogy "akinek nincs férje".

A szotyisztáni maroknyi magyarság első számú motivációs guruját nem amiatt szokás kritizálni, mert a Newton-törvényeket nem érti mélységükben, így aztán nem is tud pontosan hivatkozni rájuk. Bár ez a mozzanat nem ritka a motivációs előadóknál, hogy alapos, elmélyült szaktudás hiányában sokszor csak jól hangzó féligazságokkal szolgálnak a közönségüknek (de hát egy autodidakta "piszológustól" ennél többet nem is várhatunk el). A Szabó Pétert kritizálók szerint inkább az a baj vele, hogy

• a mondanivalója nem több, mint egy közhelycsokor
• egy olyan, individualista, egoista személyiségtípust mutat be követendő mintának, aki csak a saját önmegvalósításval foglalatoskodik
• a társadalmi világképe reakciós

Ugyanakkor azt is látni kell, és el kell fogadni, hogy az életvezetési tanácsadás témájú előadásokra járó közönség a társadalom egy jól definiálható csoportja. Akikre az élet problémái nyomasztó súllyal nehezednek, ettől szenvednek, de kiutat nem látnak, és a pszichológia terén képzetlenek, ezért aztán hiszékenyek, könnyen manipulálhatók. És hát aki számára még a közhelyek egyszerű (és sokszor egymásnak ellentmondó) igazságmorzsái sem ismertek, azok számára még egy közhelypuffogtatás is tud nagy felismeréseket nyújtani (vagyis inkább felismerésélményeket). Számukra tényleg lehet szemfelnyitogató még egy random összelapátolt közhelycsokor is (pláne ha az egy koncepció szerint fel is van építve, és mindenféle hatásvadász eszközökkel, fény, hang, dramaturgia, színpadi mozgás, jól meg is van spékelve). A pedagógiában ezt úgy emlegetjük, hogy mindenkit csak a saját szintjén lehet fejleszteni. Nem érdemes nehéz fizika példáknak nekiugrani azzal, aki az egyszerű, bevezető feladatoknál is már elakad. De nem kell, sőt nem is szabad lenézni azokat, akik még egy alacsonyabb tudásszinten vannak.

Akinek egész életében folyamatosan rombolták az önértékelését, annak ahelyett, hogy állandóan az kavarogna a fejében, hogy "én egy értéktelen szardarab vagyok", még az is lehet, hogy kivált némi jótékony hatást, ha a guru tanácsát követve mantrázza magának a tükör előtt, hogy "szeretem magam", még ha ettől nem is fog igazából helyrejönni sem az élete, sem az önértékelése. Szabó Péter szerint az ő feladata mindössze annyi, hogy elindítsa egy hosszú, fáradságos úton azokat, akinek a legelső lépés hiányzott eddig. Kritikusai szerint viszont a boldogság receptjét ígéri, míg a hallgatósága (nem kevés pénzért) inkább csak egy érzést, élményt kap, mellyel azonban sokra nem jut. De hogy is jutna a guru magasságába, ha Szabó Péter - saját elmondása szerint - évente kb. 10 millió Ft-ot költ önfejlesztő tréningekre. Ez a követői nagy része számára lehetetlen, ami ellentmondásban áll azzal, amit hirdet, hogy bárki elérheti ugyanazt, mint a másik ember, ha eléggé akarja és megküzd érte.

Világképe szerint nem számítanak a körülmények, hanem csak az, hogy hogyan éljük meg a dolgokat, mi mit gondolunk. Az efféle világkép teljesen igazságosnak tartja a fennálló társadalmi rendszert, hisz mindenki elérhet bármit, és csak rajta múlik, hogy végül mit fog. Eszerint nincs szükség semmiféle társadalmi változásra; fennáll az esélyegyenlőség, és akiknek "nem tetszik, amijük van", azok mind maguknak köszönhetik a helyzetüket. Szerencsére a történelem során nem mindenki gondolkodott így, sőt, sokan harcoltak is a társadalmi rend egyes vonásai ellen, ezért ma már nincs nemesi adómentesség, nincsenek gyarmatbirodalmak, járhatnak egyetemre nők is stb. De a szegény családba születet gyerekek esélye egyetemet végezni nemcsak nálunk, hanem a legtöbb országban drasztikusan kisebb, mint a tehetős családba született társaiké. Ha mindenki Szabó Péter követő lesz, akkor ez így is marad.

Emellett ismerjük el azt is, hogy az is egy kompetencia, ha valaki a képzetlen embereket képes megszólítani, számukra érthető nyelven tud kommunikálni. Sok kiváló, nagy tudású szakember képtelen erre, sajnos. Bár igazából két oldalról is gond van: a legtöbb ember gyors, könnyű megoldást keres a gondjaira, míg a komoly szakemberek hosszú, fáradságos utakat tudnak csak ajánlani. Kapitalizmusban azonban, ha valamire van kereslet, akkor lesz kínálat is, így az életvezetési tanácsadók hirdetik is, hogy "csak rajtad múlik".

És hogy a guru mindezt tényleg színtiszta segítési szándékból teszi-e (ahogy ő állítja), vagy pedig a hallgatóság zsebéből ily módon (kölcsönös boldogságárzés közepette) az ő zsebébe átvándorló jelentősebb mennyiségű pénzért, ez már hit kérdése, hiszen az ezzel kapcsolatos meggyőződéséből aligha ingatható ki bárki is.